Lélekedző – A házasságról, avagy ásó, kapa, nagyhara(n)g …

Mi lányok még éppen, hogy megtanulunk beszélni, s talán az Igen-t még “Iden”-nek mondjuk, de amint megtaláljuk a nagyi függönyét, magunkra tekerjük és menyasszonyt játszunk. Arra sehogy sem emlékszem, hogy láttam volna valaha vőlegénynek öltöző hároméves óvodás fiút.

Vajon mi ez a különös vonzódásunk a fehér ruhás, koszorús öltözék iránt? Csak a saját elméletem tudom ebben elmondani. Szerintem akkor királylányoknak érezzük magunkat. Szépnek, csodálatosnak, akit mindenki megnéz, észrevesz. S aztán bármi is történik velünk egyéb területeken – óvoda, iskola, gimnázium – álmainkban mindig ott lebeg az a bizonyos nap. Amikor majd királylányok leszünk a mi királyfink oldalán és kimondhatjuk a legfontosabb “Igen”-ünket. A fiúk valahogy nem álmodoznak erről ilyen intenzíven, de azt gondolom a királylány keresés az ő gondolataikban is ott szerepel a tűzoltóvá és/vagy vasutassá válás után valahányadik helyen.

A képen a nagyszüleim láthatók. 🙂

 

Régen ez a házasság dolog is másként működött, s vannak olyan kultúrák, ahol még ma is. A szülők megtervezték, elintézték, hozomány, pap és kész is volt a házaspár. Ezekre az időkre és kultúrákra most nem térnék ki, bár nagyon izgalmas téma, hiszen mi most itt élünk Európa közepén a huszonegyedik században. A változás házasság ügyben az elmúlt évszázadhoz képest is jelentősen változott. S ennek a változásnak megértése, megélése ugyanúgy hozzátartozik a lelki egészségünkhöz, mint maga a párválasztás.

Most is van olyan, ahol férjet “kerítenek” nekünk vagy a férfiaknak feleséget, de ez egyre ritkább. Többségünk szerelemből házasodik. Ott kezdődik, ahol a mese a végéhez ér: “Ásó, kapa, nagyharang. S boldogan éltek, míg meg nem haltak.”

Sajnos az esetek egy részében nem így folytatódik és itt itt kezdődik a probléma, amivel a társadalom egy része küzd. A mai forgatókönyv sok esetben: Ásó, kapa, nagyharag. Aztán már boldogtalanul élnek tovább. Olyan is van, aki amíg meg nem hal. De a legtöbb esetben inkább a válás következik. Aztán ha jön egy új szerelem, akkor megint indul egy új ciklus. Vagy ásó, kapa… vagy csak úgy összeállnak, mint a krumplis tészta, ahogy nagyim mondaná.

A fiatalok ma azt mondják, rossz a statisztika, annyian elválnak, inkább nem házasodunk össze. Én ezt az indoklást nem értem. Az jogos meglátás, hogy mindig csak azok válnak el, akik összeházasodtak. Mert akik nem házasodtak össze, azok ugye nem tudnak elválni, csak szétköltözni. Kicsit problémásabb a házasság intézményéből kikászálódni, mint az együttélésből, ez igaz. De ha már a házasságkötés  igen vagy nem  kérdésben az a döntő, hogy milyen nehéz lesz majd a válási ceremóniát végigcsinálni, akkor azt a kapcsolatot valójában megette a fene.

Ők pedig a szüleim. 🙂

 

Az egy értelmes kérdés, hogy mi a fontos a papír vagy a harmonikus együttélés. S itt kell azon elgondolkodnunk, ami a lelki egészségünk szempontjából a valódi lényeg.

Mit jelent számunkra  a házasság?

Azt, amit hároméves korunkban, hogy királylánynak öltözhessünk? Divatos designer méregdrága ruhájában?

Vagy az az egy nap, amikor minden annyira természetfölöttin csodálatos? A gyönyörű ruhánk, a virágcsokrok, masnik, a nagyi új kalapja?

Vagy azt hogy érünk annyit, hogy valaki feleségül vegyen? De legalábbis többet, mint a szomszédlány, aki nem ér annyit egyetlen férfinak se.

Vagy félünk, hogy egyedül maradunk és szeretnénk magunkhoz kötni valakit? Nem mintha egy darab papír elég erős kötelék lenne. Pillanatok alatt elszakad, egy kiadós zápor el tudja áztatni.

Vagy, mert gyereket szeretnénk, s nem egy ismeretlen spermadonortól, hanem olyan valakitől, akit ismerünk és el tudjuk képzelni, hogy a gyerek rá (is) hasonlítson?

Vagy mert beleszerettünk valakibe és azt szeretnénk, ha az életünk hátralévő részét vele szeretnénk tölteni?

Direkt karikíroztam. S amit szerettem volna vele sugallni, hogy kizárólag az utolsó esetben érdemes házasságot kötni.

Az a paradox, hogy viszont ebben az esetben végül is mindegy, hogy ezt jogilag formalizáltan tesszük meg vagy csak megfogjuk egymás kezét, a másik szemébe nézünk és azt mondjuk neki: “Igen. Veled szeretnék maradni, míg a halál el nem választ és még azon túl is.”  S ebben az esetben nem kell pap, vendégsereg, tanúk. S ugyanolyan eséllyel működni fog, mint az, amikor hivatalosan is összekötjük az életünket. Az esküvő intézménye is fontos és jelentős szerepe van. Mert szeretnénk, ha amikor kimondjuk ezeket a fontos szavakat, ott lennének azok a fontos személyek, akik ilyenkor velünk örülnek és mi szeretnénk velük megosztani a boldogságunkat. Számomra ugyanolyan értékű a kétféle megoldás. Ami viszont mind a kettőnél a leglényegesebb, hogy ezt így is gondoljuk.

Mert az mindennél fontosabb. Fehér ruhánál, koszorúnál, csokornál, fehér abrosznál, menünél.

Mert ha szándékunkat az vezérli, hogy szeretnénk életünk ezután következő napjait a másik társaként élni és mindent megteszünk azért, hogy Ő is úgy érezze magát, hogy velünk akarjon maradni halála napjáig és vice versa, akkor jó úton járunk. S talán nem árulok el titkot, hogy a lélek egészségének olyan egy jó párkapcsolat, mint a megfelelő táplálék a test egészségének.

Ami hasonlóan fontos, a házasságkötéshez két ember akarata kell. Ne zsaroljunk ki valakiből egy házasságkötést, aki még nem áll készen erre a döntésre. (Csak azért mert a szomszéd lánynak mégiscsak sikerült 🙂 ) Ha párunk még nem lelkesedik az ötletért, hogy pap és/vagy anyakönyvvezető elé járuljunk, nem jelenti azt, hogy soha nem fogja, de más a ritmusa. Ettől még nagyon szeret minket. Legyünk vele megértők és türelmesek. S ha egész élete során úgy gondolja, neki nem szükséges papír ahhoz, hogy hozzád tartozónak érezze magát, azt is tökéletesen el lehet fogadni. Az egy egészen morbid dolog, hogy azért szakítunk azzal akit nagyon szeretünk és Ő is minket, mert nem szeretne összeházasodni.

A házasság közös döntés, közös öröm, közös bánat. S aztán “Ásó, kapa, nagyharang!” 🙂

Forrás: Pixabay

A cikk írója Tóth Mária, pszichológus A vele készült interjút itt olvashatod: https://noipalya.hu/interju-toth-mariaval/ Ismerd meg a szakértőt közelebbről, lépj vele kapcsolatba itt: https://noipalya.hu/toth-maria/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.