Együttélősdi

Forrás: Pixabay

Manapság nagy divat gyorsan összeköltözni. A puding próbája az evés, tartja a mondás. Én támogatom a házasságkötés előtti együttélést. Derüljön ki mielőbb, ha valami nem működik. Még azzal sincs semmi baj, ha ez viszonylag gyorsan történik. Csak azt ne felejtsük el, hogy az együttélés nem végtelenített nászút. S nem az a legnagyobb különbség, hogy a mézeshetek alatt a szálloda személyzete főz, mosogat és takarít.

Együttélni feladat. Párkapcsolatunkba bekerül egy nagyon fontos objektum, a közös otthon, közös lakás és a háztartás. 

Lélekedző sorozatomba nem azért került be ez a fontos téma, hogy elelmélkedjünk arról, hogy lehet jól megoldani ezt a feladatot, inkább a szokásos nézőpont miatt:

Milyen hatással van személyiségünkre ez a nagy változás?

Fiatal felnőttkorunkig jellemzően a genetikai családunkkal, általában szülőkkel, testvérekkel élünk együtt. Az sem komplikációmentes, főleg kamaszkor idején, de mégis van pár könnyítés. Egyrészt általában szeretjük a családunkat, jó velük lenni. Másrészt a szülők nevelnek, formálnak minket, így szokásaink, preferenciáink, időbeosztásunk nagyon hasonló. Harmadrészt nem tudunk még teljesen önállóan létezni, így kénytelenek vagyunk alkalmazkodni a velük való együttéléshez, “társbérlethez”.

Aztán jön a kollégium, vagy a barátokkal közös bérlemény, egy önálló lakás, vagy egyes estekben a párunkkal való összeköltözés. A kollégium vagy közös bérlemény sokat segít abban, hogy megértsük és megtapasztaljuk, mások másként nevelkedtek, szokásaik eltérőek és gyakorolhatjuk a toleranciát. Ez a szimbiózis sok mindenre megtanít: együttérzés, türelem, nyitottság, alkalmazkodás. Egyszerűbb is, mert másfajta érzelmek kötnek minket lakótársainkhoz, mint a párunkhoz.

Előbb-utóbb eljutunk azonban oda, hogy a párunkkal – egy genetikailag és szociológiailag tőlünk független egyeddel – együtt éljünk. Örülünk, persze, hogy örülünk. Ez érthető is, hiszen mindenki boldogságra vágyik.  Ez egy elköteleződés, egy kinyilatkoztatás. Szeretnénk szorosabbra kötni a kapcsolatunkat.

Nem szeretnék ünneprontó lenni, de meg kell néznünk a dolog árnyoldalát is.

Az együttélés pozitívumai, valamint a nehézségei is egyaránt hozzájárulnak személyiségünk változásához. Egy másik emberrel való együttélés kimondott, vagy kimondatlan szabályokat alakít ki szinte az első naptól. Alapvetően személyiségünktől függ, hogyan viselkedünk partnerünkkel, s az, hogy már a kezdeteknél mennyire képviseljük saját érdekeinket, amit természetesen befolyásolnak a gyermek-és ifjúkori tapasztalataink és érzelmi kapcsolataink.

Jellemzően inkább a nők hajlamosak arra, bizonyítandó mennyire fontos nekik a férfi, hogy elfogadják az általa óhajtott, s aztán kialakított szabályrendszert. Ahogyan mondtam, nem feltétlenül kimondott, leírt szabáyok ezek. Gyakoribb, hogy a mindennapok történése, rutinja alapján alakulnak ki. Nagyon kicsi azonban az esélye, hogy két embernek pontosan egymásba  illeszkedjen a preferenciák, vágyak, szokások rendszere. Ez azt jelenti, hogy alkalmazkodni kell. Az alkalmazkodás mechanizmusa alapvetően pozitív a személyiségünk fejlődése szempontjából, azonban nem mindegy, hogy milyen mértékű változást generál az alkalmazkodás. Ha minden igényünket, szokásunkat feladjuk, hogy az a másiknak megfelelő legyen, akkor nem személyiségfejlődésről, hanem a személyiség elvesztéséről beszélhetünk.  Vannak pilléreink, amik mindig jelen voltak életünkben. Ha ezeket elvesztjük, akkor saját magunkat veszítjük el. S ami még fontos, a partner nem biztos, hogy – bár neki minden kényelme megmarad – örülni fog ennek, hiszen az eredeti valakit szerette meg. Ha fordítunk rá időt és megvizsgáljuk, mik azok a körülmények amik fontosak nekünk, -párhuzamosan a partnert is megkérdezzük erről-  és konszenzusos, de nem kompromisszumos megoldást keresünk, akkor támogathatjuk a személyiségfejlődést azért, mert segít azonosítani a számunkra fontos elemeket és megtanít lemondani a kevésbé fontos szokásokról. Vagy akár, ha fontos is, de objektíven nem hasznos, akkor hozzájárul a változtatáshoz. Legtriviálisabb példa, a dohányzás: ha a partner nem cigarettázik, akkor az alap, hogy a lakásban nem gyújtunk rá , s később talán sikerül leszokni is. Statisztikailag kimutatták, hogy sokkal gyorsabban és nagyobb hányadban szoknak le azok a dohányzásról, akiknek a párja nem hódol ennek a szenvedélynek.

Vannak olyan feladatok, munkák, amelyeket egyik fél sem kedvel, de kötelező. Jellemzően ilyen a közös lakás tisztán- és karbantartása, háztartási feladatok (bevásárlás, csekkek stb.). Ezt biztosan meg kell beszélni, mert ha a feladatok nagy része az egyik félre hárul, abból frusztráció és igazságtalanság érzet lesz. A következménye pedig “WC-deszka effektus”, “Mindig nekem kell levinni a szemetet effektus” stb.

A randizós időszakban, amikor együtt vagyunk a partnerrel, akkor az kifejezetten az együttlétről szól. A közös lakás azonban több időt nyújt arra, hogy mindketten egy helyen jelen legyünk térben és időben. Direkt írom ilyen körülményesen, mert ilyenkor nem lehet mindig “együtt lenni”. Hagynunk kell időt egymásnak arra, hogy a párunk, vagy önmagunk azzal foglalkozzon, amivel akkor foglalkozott, amikor még egyedül lakott. Amennyiben elvesszük a másiktól, magunktól ezt az időt, megint csak a magunk elvesztése történik és beleolvadunk a másikba. Összeolvadni jó, de csak akkor ha időnként külön is vagyunk.

Még egy fontos dolgot szeretnék elmondani az együttélősdi kapcsán. Amikor együtt élünk a másikkal, akkor csökken a titokzatosság szintje. Ha telefonálunk valakivel, a másik is hallhatja, vagy jön egy SMS… Borotválnom kell a lábam, szükséges egy pórustisztító maszk stb. Pár kulcsfontosságú dolog ezekkel kapcsolatban is van. Nagyon fontos, hogy tartsuk tiszteletben a másik személyiségi jogait. Az, hogy együtt lakunk, nem jelenti azt, hogy elolvashatjuk a társunk e-mailjeit, kihallgathatjuk miről beszél telefonon másokkal stb. A másik lényeges dolog az, hogy ha lehet azért ne szőrtelenítsünk, tegyünk fel pakolást s szaladgáljunk ebben a másik előtt. Biztos van olyan idő, amikor a másik nincs otthon, vagy ha mégis, akkor maradjunk benn a fürdőszobában a szeánsz idejére. Az együttélés nem azt jelenti, hogy már nem szükséges az intim dolgainkat intim dologként kezelni.

Van még jó pár aspektus az együttélés kapcsán, de most inkább azokra tértem ki, ami a személyiség változásával, fejlődésével kapcsolatos. Összegezve a legfontosabb mondanivalóm az, hogy egyrészt maradjunk önmagunk akkor is, ha már közös háztartásban élünk a párunkkal, másrészt figyeljünk Rá és Magunkra is jobban, hogy a közös élet valóban közös legyen minden szempontból.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.