Ezen múlik, hogy milyen lesz a napod: a hozzáállásodon

A napokban a kislányomat DSGM kezelésre kellett vinnem (Dévény Speciális manuális technika-Gimnasztika Módszer). Szülőként nem volt kellemes élmény elfogadni, hogy a számunkra tökéletes kislányunk annyira mégsem tökéletes, korához képest kicsit el van maradva a mozgás-fejlődésében. Anyaként könnyű belecsúszni az önsajnálatba, szerencsére nem ez történt, mert mindvégig tudtam, hogy van választásom. 

Így is érezhettem volna magam...

  • Na tessék, minden tiszta latyak, tiszta vizek leszünk, mire beérünk a rendelőbe, tiszta bolond az időjárás, nem csoda, hogy két napja majd szétment a fejem...
  • Na tessék, az előző gyerek még bent van. Tudtam, hogy ez lesz.... nem bírom a gyereksírást, annyira sajnálom szegény piciket, micsoda fájdalmat élhetnek át, ez szörnyű! Mit csinálhatnak vajon vele?!
  • Itt ez a két nő.. hát nem látja, hogy mindjárt amúgy is elsírom magam és teljesen kétségbe vagyok esve, és most jön még ő is azzal, hogy bőgött. Hát igen, ez szörnyű lesz, zokogni fogok, szegény kislányom, még nem tudja mi vár rá...
  • Ja, ez a másik meg biztos csak vigasztalni akar, könnyen  beszél, már túl van rajta. Azért abban is lehet valami, hogy sok anyuka csak az első kezelésre viszi el a gyereket.. azok mind mozgássérültek lennének? Biztosan nem.
  • Bent vagyunk. Na mégis mit gondol ez a nő, miért vagyunk itt??? Biztos nem jókedvemből.. ilyen hülye kérdéseket...
  • Jajveszékelt a gyerek, bár néha inkább hisztinek tűnt.
  • Próbáltam elterelni a figyelmét, de nem sok sikerrel, mintha ott sem lettem volna, csak ordított miközben a nő nyomkodta mindenhol a kis törékeny testét.
  • Ez a nő bolond, dúdolgat, miközben a gyerek visít a fájdalomtól - most magát nyugtatgatja?
  • Végeztünk Kata megkönnyebbült, ez a nő meg tréfálkozik, hogy nem is sírt olyan hangosan. Süket talán??? Nem vagyok vicces kedvemben, szegény gyerek... és még puszilgatja is!
  • A végén csak pár percre hagyta abba a sírást, aztán újra rázendített, biztos nagyon haragszik rám, hogy ilyen szörnyű tortúrának tettem ki.
  • Két hét múlva jöhetünk újra, addig nekem kell nyúznom szegényt...

Ez történt

  • Eljött a nap, amikor Kata lányommal a rendelő felé vettük az irányt.
  • Sütött a nap, pár napja még -10 fok volt, ma +10, olvadt a hó.
  • Kicsit előbb érkeztünk, míg vetkőztettem a picit hallottuk az előző pácienst.
  • A kicsi kétségbeesetten ordított, és hiába próbáltam elterelni a gondolataimat, nem tudtam figyelmen kívül hagyni a hangokat.
  • Pár perc után a sírás fojtogatta a torkomat, Kata meg csak nézett rám a gyönyörű kis gombszemeivel fürkészőn - anya most vajon mit csinál? 
  • Aztán jött még két anyuka, védőnőre vártak, két kétéves forma kisgyerekkel. Szóba elegyedtünk, kiderült, anno ők is jártak DSGM-re.
  • - Az első alkalmat végigbőgtük. Szó szerint értsd, én is, meg a gyerek is.  - folytatta az élménybeszámolót az egyik.
  • - De ne aggódj, nagyon jót tesz, irtó gyors fejlődésnek indulnak a picik már pár kezeléstől - tette hozzá a másik. 
  • Mi következtünk. A torkomban dobogott a szívem. 
  • A gyógytornász egy idősebb asszony volt, míg megszabadultunk a rugitól kérdezgetett, miért vagyunk ott, aztán nem teketóriázott, azonnal kezelésbe vette Katát határozott mozdulatokkal.
  • Ordított. Végig. Az elsőtől az utolsó mozdulatig.
  • Nem sírtam. Mindig próbáltam úgy állni, hogy lásson engem, beszéltem hozzá, simogattam.
  • 20 percig tartott a kezelés, miután végeztünk, Kata megkönnyebbülten pihegett a gyógytornász lábán, aztán ahogy öltöztettem még sírt egy kicsit, panaszosan.
  • Ahogy a kocsiba tettem, elaludt.
  • Két hét múlva kell mennünk legközelebb, és kaptunk házi feladatot is, milyen gyakorlatokat kell végeznünk minden nap.

Így éreztem magam...

  • Végre itt a tavasz, érződik az illata! Imádom ezt az időjárást, ilyenkor még a pocsolyák kerülgetése sem akkora bosszúság, sokkal jobb ez, mint -10 fokban csúszkálni a jégen.
  • Nem baj, hogy előbb érkeztünk, legalább le tudunk vetkőzni és kicsit ráhangolódni.
  • Szegény kicsikém, még nem tudod mi vár rád. Csak a javadat szeretném, nem tudnálak bántani. Hallod hogy sír az a másik baba? Mit érezhet szegénynek az anyukája? Nagyon szeretlek!
  • De jó, hogy van társaságunk, biztosan elsírom magam, ha ők nem jönnek. Megnyugtató hallani, hogy nemcsak én vagyok ilyen mimóza-lelkű, mást is megvisel a baba-sírás.
  • Milyen jó, hogy ők is azt mondják, milyen klassz hatása van ennek a DSGM-nek, jó sokadszorra is megerősítést kapni - jó helyen vagyunk!
  • Nagyon szimpatikus a gyógytornász, látszik, hogy a vérében van a szakmája, nagyon magyarázkodnom sem kell, úgy tűnik "tipikusak"  a tüneteink. Határozott, mégsem durva, Katám szinte elveszik a kezei között.
  • Ordít, most mi lesz?! Én "csak" sajnálom őt, de neki tényleg van oka sírni... Most vagy én is bőgök, vagy ahogy tudok, próbálok segíteni neki. Édesem, nagyon ügyes vagy, nem tart már sokáig!
  • Végeztünk. Édesem, hogy piheg, elfáradt, megkönnyebbült.. annyira édes, hogy még a gyógytornász is nyomott egy puszit a fejére és megdicsérte, hogy nem is sírt olyan hangosan. Ezen jót röhögtem magamban... Azért ez nem semmi, egész délelőtt ilyen alázattal segíteni a gyerekeken, miközben azok csak visítanak. 
  • Két hét múlva kell csak jönnünk, szerintem ez jó jel, azok alapján, amiket mondott, szerintem nem súlyos a dolog, és ha még a házi feladatot is megcsináljuk becsületesen, talán nem is kell olyan sokszor jönnünk...

A fenti történetből remélem számodra is kiderült, hogy csupán a hozzáállástól függően ugyanaz a történet mennyire más színezetet tud kapni.  A viselkedésünk, a dolgokhoz való viszonyunk és ahogy azokra reagálunk, hatással van a környezetünkre, és mint egy fénymásoló, tovább sokszorozódik. Épp ezért nem mindegy, hogy az érzéseink, amit betolunk a "közösbe", és a kommunikációnk pozitív vagy negatív előjelű.

Csakis a hozzáállásunkon múlik, hogyan éljük meg a velünk történteket!

20170116_181026

4 thoughts on “Ezen múlik, hogy milyen lesz a napod: a hozzáállásodon

    • Tusori Eszter says:

      Szia! Köszi szépen, kicsit még alakulóban vagyunk, tavaly vettem át a honlapot Magditól, és szeretném megőrizni ezt az arculatot 🙂 Eszter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük