Párválasztás – miért olyan nehéz?

Felnőtté válásunk talán legnagyobb feladata a párválasztás. Természetesen fontos a munka, család, hobbi, barátok is. A párválasztás azonban nehezített terep. Milyen iskolába szeretnénk járni, milyen hivatást választunk? Ezek a tapasztalatainkon, információinkon alapuló preferenciánktól és a lehetőségünkből születő döntés. A párválasztásnál ez nem ilyen egyszerű. Egyrészt itt élünk Európa közepén, a civilizált világ részeként, európai kultúrkörben, ahol az a jellemző, hogy egy párkapcsolat alapja a szerelem. Másrészt a szerelem nem döntés kérdése, hanem “megesik” velünk. A hormonoknak erős szerepük van abban, hogy kivel lennénk együtt szívesen. A vágy, vágyakozás fiziológiai alapú, ezt elfogadhatjuk. A szerelem azonban nem egyenlő a testi vággyal. Ha ez így lenne, akkor pszichológiai szempontból nem is kellene vizsgálnunk. Megjelenik a kémia mindkét részről és akkor létrejön a párkapcsolat. Bele sem merek gondolni, mi lenne a világgal, ha ez így lenne.

Szerencsére nem így van, viszont személyiségfejlődésünk szempontjából így központi kérdéssé válik. Nagyon sok múlik ugyanis azon, hogy mennyire változtatja meg viselkedésünket és hosszú távon saját magunkat egy új szerelem.

Az erős kémiai vonzódás miatt ugyanis erős a kényszer, hogy mindent, sőt bármit megtegyünk azért, hogy kiszemeltünket megszerezzük és megtartsuk. De az új szerelem nem jelentheti azt, hogy mostantól mindennek meg kell változnia. Az eddig fontos dolgainkat abbahagyni, az eddig fontos egyéb kapcsolatainkat (család, barátok) elhanyagolni. Nem jelenti azt, hogy minden gondolatunkat, véleményünket, viszonyulásunkat újra kell értékelni, értelmezni legrosszabb esetben eldobni és párunk minden gondolatát magunkévá tenni. Nem jelentheti azt, hogy mostantól nincs “én” csak “mi”. Az ilyen típusú működés szép 2-3 évet ígér, de aztán amikor a lila köd feloszlik, egyikünknél korábban esetleg, mint a másiknál, akkor már lesznek másra is igények, s a pár egyik tagja elindul. A másik pedig ottmarad egyedül. A leépített kapcsolatokat nehéz lesz visszaépíteni, a régi kedvteléseket újra felvenni. Sok vitát, veszekedést rejt magában ez a helyzet.

Forrás: Pexels

A lényeg, hogy ne felejtkezzünk el magunkról a gyönyörű, új kapcsolat kezdetén sem, s maradjunk olyanok, amilyenek voltunk előtte. Azokkal a gondolatokkal, hobbival, családi szokásokkal, baráti körrel. Nagyon fontos, hogy a másik abba az emberbe szeretett bele, aki mi voltunk a kapcsolat előtt. Nem biztos, hogy örül annak, ha megváltoztatjuk magunkat Őmiatta. A lehető legrosszabb, ha megpróbáljuk kitalálni mit vár el tőlünk, milyenek legyünk, s aszerint alakítjuk magunkat. Például megtudjuk, hogy párunk exének vörös haja volt, s mi is vörösre festetjük, pedig szerencsétlen pont a selymes szőke hajunkat szereti.

Ha lesz bármi olyan, amit szeretné, ha másképp csinálnánk, fog szólni. S akkor elegendő ezt megoldani. Ha meg tudjuk változtatni, akkor kész is vagyunk, ha nem, mert nagyon fontos nekünk az a dolog, amiben változást szeretne, akkor meg fogjuk tudni beszélni. Például, ha drágaságunk azt szeretné, hogy a töltött káposztát úgy csináljuk, ahogyan a kedves édesanyja, szerintem azt el lehet fogadni. Anyós(jelölt) is örülni fog, ha megoszthatja híres receptjét, a mi egónk se fog darabjaira hullani s egyetlenünk is megkapja az áhított töltött káposztát. Ha viszont – visszatérve az előző példára – selymes szőke hajunk helyett vörös loboncot szeretne, akkor szerintem erről érdemes egy beszélgetést indítani.

Ahogyan egy kisbaba születésének úgy egy kapcsolat születésének is természetes része valamilyen mértékű vajúdás. A saját és másik határainak, a mindennapi szokásoknak a kialakítása. Legtöbbször ez nem megy kisebb-nagyobb súrlódás, vergődés nélkül, de nagyon fontos, hogy meglegyen. A teljes behódolás vissza fog előbb-utóbb ütni, érdemes mindenképpen az elején tisztába tenni a dolgokat.

Nem akarok ünneprontó lenni, természetesen nem az legfontosabb a születés időszakában, hogy a buktatókra koncentráljuk, hanem az a legfontosabb, hogy teljesen elvarázsolva élvezzük a másik jelenlétét, mindenféle taktika és stratégia nélkül megéljük egy erős kötődés kialakulását és erősítsük ezt sok-sok figyelemmel, szeretettel, vággyal, simogatással, öleléssel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük