Sheryl Sandberg – Dobd be magad!

Forrás: HVG

Sheryl Sandberg a Facebook vezérigazgató helyetteseként lett világhírű, bár azt megelőzően sem kisebb hírű cégnél, mint a Google-nél volt felsővezető. 2011-ben a Forbes magazin a világ 5. legbefolyásosabb nőjeként ismerte el – bár ő ezt nemes egyszerűséggel röhejesnek nevezte, azért, mert amikor megkapta a díjat, még maga sem hitte el, hogy valóban hatással van a világra. A könyv azonban már tudatos döntés volt, üzenete van, nekünk, dolgozó nőknek.

Ha valaki, ő tudja, milyen nőként vezetőnek lenni, ő egyike azoknak. 🙂 Bár a könyv már az első fejezetében arra buzdít, merjünk vezetők lenni, mégsem csak azoknak ajánlom elolvasásra ezt a könyvet, akik főnöki beosztásra vágynak, hanem minden nőnek, aki szeretné egy kicsit jobban megismerni azokat a mechanizmusokat, amelyek cseppet sem könnyítik meg nemcsak a vezetővé válást, hanem szimplán az érvényesülést nőként.

Hogy miért nem merünk vezetővé válni, annak egyik sokat feszegetett elemét már ismerjük – választani kell munka és család között, a vezetői pozíció pedig a sok felelősséggel igencsak megterhelőnek és ijesztőnek tűnik. De mi van azokkal, akiknek még nincs családja, de még párkapcsolata sem? Az előremenetelnek nem a családi állapot a legfőbb gátja, hanem – újra egy ismételgetett fogalom jön – az önbizalom hiány is nagyban befolyásolja: egyszerűen nem merünk kiállni magunkért.

És most jön az a pont, amiért úgy éreztem, végre nemcsak arról van szó, hogy mi nők, hogyan becsüljük alá magunkat, hanem igenis ki van mondva, hogy a velünk szemben tanúsított sztereotípiák, évezredek óta működő előítéletek hogyan akadályoznak bennünket abban, hogy előrelépjünk. Ne gondoljon senki arra, hogy nem létező, vagy éppenséggel túlkarikírozott problémákról lenne szó, sem arról,  hogy na, találtunk végre valamit, amit kifogásként magunk elé tehetünk páncélként, hanem nagyon is hétköznapi, valós esetekről, melyekhez már hozzászoktunk és néha fel sem tűnik.

Hogy mit is ért ez alatt Sheryl, azt a könyvében bőven kifejtni, például a következő kísérlet leírásával: Egy önéletrajzon csupán egy dolgot változtattak meg, az illető keresztnevét. Így lett Heidi és Howard ugyanazon önéletrajzzal álláspályázó, akiről döntenie kellett a tesztcsoportoknak, kivel dolgoznának szívesebben.. A tesztalanyok a férfit találták szimpatikusabbnak, tehetségesebbnek, míg Heidi megkapta, hogy bizonyára ilyen karrierrel a háta mögött iszonyatosan törtető lehet, aki átgázol másokon. Az eredmény magáért beszél: a sikeres férfi rokonszenvet, a sikeres nő ellenszenvet vált ki.

De az élet más területén is igaz ez a hátrányos megkülönböztetés- és erre valószínűleg mindenkinek akad legalább egy személyes példája –  miszerint míg a férfiak képességeit rendszerint túlértékeljük,  a nőkét hajlamosak vagyunk alulbecsülni. Igen, szándékosan használtam úgy az előző mondatban, akárcsak Sherly, ugyanis mi nők is ugyanúgy fals sztereotípiákban gondolkozunk, a férfiak javára, és igencsak ki kell lógnia a lólábnak, hogy ezt észrevegyük.
(Talán Veled is megtörtént már, hogy ha valamit állítottál, szakmailag megkérdőjeleztek, de egy férfinak senkinek nem merte megmondani, hogy fatális hülyeségeket beszél.)
Ugyanez a hátrányos helyzet még szembetűnőbb, amikor egy nő gyermeket vállal: Magyarországon különösen igaz, hogy a legtöbb cég egyáltalán nincs arra tekintettel, hogy egy nőnek két állása van, azaz a munkahelye és a családja és a helyzet segítésére sok munkahelyen még mindig ismeretlen fogalmak a távmunka vagy a rugalmas munkaidő..nem beszélve arról, hogy a legtöbb családban a férfiak nem, vagy csak alig veszik ki a részüket a házimunkából és a gyermeknevelésből, így a nőre még több hárul.

Sheryl túllép a sérelmek boncolgatásán és történeteivel rávilágít, ő sem született tökéletesnek, és praktikus tanácsokat ad arra, hogyan lehet bizonyos kellemetlen helyzeteket nőként kezelni akár egy férfiak uralta munkahelyen. Felhívja arra is figyelmet, hogy a női egyenjogúságért a férfiaknak éppúgy tenniük kell a lányaik érdekében, mint nekünk, nőknek.

A könyv úgy buzdít, hogy legyünk harcos amazonok, hogy hangsúlyozza, nem panaszkodásról, követelőzésről van szó, hanem olyan problémákról, melyek megoldásra szorulnak és nem fognak megoldódni maguktól, beszélni kell róluk. Bíztató jel, hogy a statisztikák szerint ahol a férfi jobban kiveszi a részét a házimunkából, és a nő is örömét leli a munkájában azok a házasságok harmonikusabbak, és egyre több adat támasztja alá, hogy azoknál a cégeknél, ahol jobban odafigyelnek a nőkre és úgy teremtenek egyenlő feltételeket, hogy közben figyelembe veszik a nemek közti különbségeket, eredeményesebbek a közösségek.

Ha nincs időd elolvasni a könyvet, Sheryl három fontos üzenetben összegezte könyve mondandóját a TED-en.
A lenti videóban ha a videó jobb alsó sarkában lévő fogaskerékre (beállítások) kattintasz, és bekapcsolod a feliratot, magyar aláírással is meg tudod nézni a felvételt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.